2019. 08. 05.
Monsieur Doumani koncert
Ciprusi világzene a Lumenben
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Monsieur Doumani koncert

A Nicosiából hozzánk érkező Monsieur Doumani együttes zenéjében főként Ciprus szigetének népdalait teszi kortárs hangzásúvá, a posztmodern kori hallgatóság által előszeretettel fogyaszthatóvá, a rockos hangzásokig elmenően, árnyalatnyilag a jazzt is érintve (sőt, dub-elemek ugyanúgy fellelhetők náluk) – a népdalok egyszerűségét egyedi módon elegyítve a manapság divatos zenei műfajokkal. A világzene, amelyet a legkreatívabb muzikális ötletek felsoroltatásával hoznak létre, mégis valamiképpen a Mediterraneumot idézi, annak is a görögség-közeli részét, ám aktualizált, nagyon is mai zenei kivitelben, javarészt nagyvárosi tematikával, amelytől a politikai felhangok, a társadalombírálat sem állnak távol – mindebben hasonlatos a rebetikóhoz, sőt, a görög urbánus folklór világához olykor hangzásban is közelít. A különféle zenei háttérrel rendelkező, ugyanabból a tradícióból merítő, de más-más zenei szférából érkező zenészek repertoárjának alapja tehát elsősorban a ciprusi dialektusban énekelt népdalokból, népdalfeldolgozásokból és (olykor a hagyományos ciprusi népzenei mintára íródott) saját szerzeményekből áll, amelyek bár a hagyományokra épülnek, korunk modern városi emberének szólnak mind hangszerelésüket, mind mondanivalójukat illetően: rengeteg humorral, mégis határozottan és éles nyelvvel szólalnak fel a társadalmi igazságtalanságok, az aktuális ciprusi gazdasági helyzet, a krízis okai ellen.

A 2011-ben alakult Monsieur Doumani fennállása óta zenei ügynökségek és kiadók közreműködése nélkül jár világhódító útján (és immár a világzenei színterek csúcsán): megalakulásuk után nem sokkal „a legjobb európai zenekar” díjára jelölte őket a Songlines magazin, és olyan mérvadó sikerlisták élvonalában szerepeltek hónapokig 2018-as, Angathin című lemezükkel (mely magyarul tövist jelent), mint a Transglobal World Music Chart és a World Music Charts Europe. De jártak már többek közt a Womexen, a WOMAD fesztiválon, sőt tavaly decemberben a Müpában is – és Budapesten már a Tilos Rádió Népzenei Műsorában is megfordultak, minikoncertet és interjút adván.

Augusztus 6-án, kedden 20.30-tól a Lumenben lépnek fel, 8-án délután pedig a Sziget Fesztivál Global Village új világzenei színpadán is elszórakoztatják az érdeklődőket.

A zenekar tagjai:

Antonis Antoniou – tzouras, ének
Demetris Yiasemides – fuvola, harsona, ének
Andys Skordis – gitár, ének

Helyszín: Lumen Kávézó, Horánszky utca 5., Budapest, 1085

Jegyár: 2000 Ft

 

Kulcsszavak: világzene, görög, rebetiko, Ciprus

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés