2019. 01. 30.
Dimitris Mystakidis/ Loxandra
Rebetiko a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dimitris Mystakidis/ Loxandra

Két Szalonikiből érkező sikeres görög zenekart lát vendégül a Müpa január 31-én 20 órától a Fesztivál Színházban, kiknek zenéje a rebetikón, a 19. században a börtönökben és a kikötőkben kialakult, majd a kávéházakba átszüremkedő  görög városi folklóron alapul. A gitáros Dimitris Mystakidis az múlt század első felében alkotó nagy rebetisz-elődök zenéi felé fordul inkább, és kiemelten az 1920-ban született Manolis Chiotis zenei nyomdokain jár; legutóbbi, 2017-ben kiadott Amerika című albuma pedig az egykoron kivándorolt görögök rebetiko-dalaival hódította meg az utóbbi idők zenei listáit. A Loxandra együttes a rebetikós kezdés mellett később már a Balkán hangzásvilága felé is nyit, de új lemezén, az In Transition című albumon nem tagadja meg zenéjében epiruszi származását sem.

Az archív fotón egy hagyományos pireuszi rebetesz-kompánia.

Helyszín: Müpa, Fesztivál Színház, Komor Marcell u. 1., Budapest ,1095

 

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés